Azt elmúlt két hetünk azzal telt, hogy döntéseket hoztunk és kottákat véglegesítettünk, hogy a hétfőn kezdődő alkotótáborunkban már tudni lehessen, honnan hová szeretnénk eljutni - legalább olyan pontosan, mint a földrajzi távok esetében. Budapest - Zsennye, Zsennye - Bécs, Bécs - Budapest: ezt járjuk be négy nap alatt. Ez is megvan jó pár száz kilométer, de az alkotótábor három napja, úgy sejtjük, ismét fényévnyi távolságok bejárását tartogatja számunkra: a komfortzónánk biztonságos játszóterétől előre ki nem számítható messzeségekbe, együtt és külön-külön, dalonként más-más galaxisban találva magunkat.
A zsennyei művésztelep egy mesebeli kastély Vas megyében, egykor a Sennyey-Bezerédj-Békássy családoké volt. A második világháborúban súlyosan megsérült, berendezéseit széthordták, majd a kastélyt 1949-ben államosították, és a helyi téesz magtárnak, raktárnak, irodának használta, a főúri rezidencia épen maradt lakosztályaiban tyúkokat és gabonát tartottak. A parkból közel ötszáz fát kivágtak, és a további nagyszerű terv az volt, hogy elbontját az egész kastélyt, és beszántják az arborétumot. Ekkor (1953) azonban Majtényi Károly szombathelyi szobrászművész színre lépett, és kijárta, hogy a téesz kapjon máshol területet, ő pedig művésztelepet alapíthasson itt a megyében élő alkotókkal. Ezzel kezdetét vette egy új korszak: a művészek szobáról-szobára haladva, kétkezi munkával újjáépítették a romos épületet, és létrehoztak egy országossá bővülő közösséget.
Az egykori kollektív alkotásnak az emlékét is őrzik a falak - és sok-sok évszázadnyi emberi, családi és kulturális történetet. Ezért szeretünk mi is ott tölteni néhány napot, és tovább írni ezt a gazdag és fordulatos krónikát, találkozni azokkal, akik szintén ott alkotnak vagy pihennek.
Tavalyi ottlétünkről a Vaskarika megyei kulturális portál is beszámolt: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/19142/jazzation_koncert_a_kastelyban_verseles_a_parkban/
Idén is tervezünk házi koncertet adni a kastélyban, az alkotótáborunk zárókoncertjét pedig Bécsben tartjuk: július 15-én este 7 órától a Collegium Hungaricumban. Már nagyon várjuk a találkozást bécsi barátainkkal, és azokkal, akik eljönnek a kedvünkért.
Itt tudtok a koncertre névvel és telefonszámmal regisztrálni: anmeldung@collegiumhungaricum.at
Várunk, Zsennyéről pedig jelentkezünk! :)
Comments